A bányászati ágazatban rendszeresen találkozunk azzal a konstrukcióval, amelyet a felek egyszerűen a „bánya bérbeadásaként” vagy „bányabérletként” említenek. A megállapodás gazdasági tartalma első látásra valóban hasonlíthat a bérlethez: a bányászati jogosultsággal rendelkező vállalkozás átengedi egy másik vállalkozás részére a kitermelési tevékenységet, utóbbi pedig – általában – a kitermelt ásványi nyersanyag mennyiségéhez igazodó ellenértéket fizet.
Jogi értelemben azonban a bánya „bérbeadása” egyáltalán nem bérlet.
A konstrukció helyes minősítése nem pusztán elméleti kérdés. Meghatározhatja, hogy melyik fél milyen tevékenység végzésére jogosult, ki felel a bányászati szabályok betartásáért, ki viseli a kitermelés kockázatait, mikor és milyen jogcímen kerül a kitermelt ásványi nyersanyag a másik fél tulajdonába, és végső soron azt is, hogy a felek által kötött szerződés összhangban áll-e a bányászati szabályozással.
Mit értenek a gyakorlatban „bányabérlet” vagy „bánya bérlése” alatt?
A tipikus konstrukcióban az egyik fél rendelkezik a bányászati tevékenység végzéséhez szükséges jogosultsággal, de a tényleges kitermelési munkákat már nem ez a fél végzi.
Ehelyett megállapodik egy másik – rendszerint megfelelő gépparkkal és szakmai kapacitással rendelkező – vállalkozással.
A megállapodás alapján ez a vállalkozás
- elvégzi a kitermelési tevékenységet;
- biztosítja az ehhez szükséges gépeket és személyzetet;
- szállítja, osztályozza, feldolgozza a kitermelt ásványi nyersanyagot;
- az általa kitermelt ásványi nyersanyag tulajdonjogát megszerzi;
- értékesíti vagy felhasználja az általa kitermelt és tulajdonába kerülő ásványi nyersanyagot;
- és az elszámolás alapját jellemzően a kitermelt vagy átvett tonna, illetve köbméter képezi.
A felek ezt a mindennapi szóhasználatban gyakran úgy foglalják össze, hogy az egyik vállalkozás „bérbe vette a bányát”.
A szerződés jogi minősítését azonban nem az határozza meg, hogy minek nevezik a felek, hanem az, hogy ténylegesen milyen jogokat és kötelezettségeket hoznak létre.
Miért problémás a bérleti szerződésként történő minősítés?
A klasszikus bérleti jogviszony lényege, hogy a bérbeadó valamely dolog időleges használatát engedi át a bérlőnek, a bérlő pedig ezért bérleti díjat fizet.
Egy bánya esetében azonban ennél lényegesen összetettebb jogviszonyról van szó.
A felek gazdasági célja rendszerint nem egyszerűen az, hogy az egyik fél használhasson egy ingatlant vagy bizonyos gépeket. A megállapodás középpontjában az ásványi nyersanyag kitermelése és tulajdonjogának megszerzése áll.
Ehhez ráadásul olyan bányászati tevékenység kapcsolódik, amelynek végzését jogszabályi és hatósági feltételek határozzák meg.
Ezért önmagában attól, hogy a bányavállalkozó egy másik vállalkozásnak hozzáférést biztosít a bánya területéhez és lehetővé teszi számára a kitermelési munkák tényleges elvégzését, még nem feltétlenül beszélhetünk bérletről.
Sőt, a szerződés „bérletként” történő megfogalmazása adott esetben éppen azt fedheti el, hogy a felek között valójában több szerződéstípus elemeit egyesítő, vegyes szerződés jött létre.
A bányászati jog nem egyszerűen „adható bérbe”
A kérdés megértéséhez fontos különválasztani a bányászati jogosultságot a kitermeléshez szükséges tényleges munkavégzéstől.
Ha egy vállalkozás rendelkezik a bányászati tevékenység végzésére vonatkozó jogosultsággal, azaz bányászati joggal, abból nem következik automatikusan, hogy ezt a jogi pozícióját egy egyszerű polgári jogi bérleti szerződéssel átengedheti egy másik vállalkozásnak.
Más kérdés ugyanakkor, hogy a bányavállalkozó a kitermeléshez szükséges egyes munkafolyamatok elvégzésére más vállalkozást vegyen igénybe.
A kettő között lényeges különbség van.
Az egyik esetben ugyanis magának a bányászati jogosultságnak az átengedéséről beszélnénk, míg a másikban a jogosult bányavállalkozó marad a bányászati jogviszony alanya, de bizonyos munkák tényleges elvégzésével közreműködőt bíz meg.
A szerződés megfelelő kialakításakor ezért alapvető kérdés, hogy a felek közötti munkamegosztás ne eredményezze ténylegesen a bányászati jogosultság szabálytalan átengedését.
Vállalkozási szerződés: a kitermelési munka
A konstrukció egyik meghatározó eleme rendszerint vállalkozási jellegű.
A kitermelést ténylegesen végző vállalkozás meghatározott eredmény elérésére vállal kötelezettséget: gépeivel, munkavállalóival és szakértelmével elvégzi az ásványi nyersanyag kitermeléséhez kapcsolódó munkákat.
Ennek részletes tartalma bányánként eltérhet.
A feladat kiterjedhet többek között a fedőréteg eltávolítására, jövesztésre, rakodásra, depózásra, belső anyagmozgatásra vagy akár a kitermelt anyag feldolgozásának egyes fázisaira is.
Ezek a kötelezettségek tipikusan nem valamely dolog használatához, hanem meghatározott munka elvégzéséhez és eredmény létrehozásához kapcsolódnak.
Ez a jogviszony vállalkozási elemét erősíti.
Adásvétel: kié lesz a kitermelt ásványi nyersanyag?
A másik meghatározó elem a kitermelt ásványi nyersanyag sorsa.
A konstrukciók jelentős részében ugyanis a kitermelést végző vállalkozás nem egyszerűen pénzbeli vállalkozói díjat kap a munkájáért.
A felek megállapodása arra is kiterjed, hogy a kitermelt ásványi nyersanyag meghatározott mennyiségét a közreműködő megszerzi, illetve annak ellenértékét megfizeti.
Itt már egyértelműen adásvételi elemek jelennek meg.
A szerződésben ezért különösen fontos meghatározni többek között:
- milyen ásványi nyersanyagra vonatkozik az értékesítés;
- mikor történik az átadás-átvétel;
- hogyan állapítják meg az átadott mennyiséget;
- mikor száll át a tulajdonjog és a kárveszély;
- milyen egységár alapján számolnak el a felek;
- és mi történik akkor, ha a ténylegesen kitermelhető mennyiség eltér a szerződéskötéskor várttól.
Utóbbi kérdés különösen fontos lehet több évre kötött szerződéseknél.
Adásvétellel vegyes vállalkozási szerződés
A gyakorlatban tehát az úgynevezett „bányabérleti szerződés” mögött sok esetben egy adásvételi és vállalkozási elemeket egyaránt tartalmazó vegyes szerződés áll.
A konstrukció leegyszerűsítve úgy írható le, hogy:
a bányavállalkozó biztosítja a bányászati jogosultság keretei között történő kitermelés lehetőségét, a másik vállalkozás elvégzi a kitermeléshez kapcsolódó meghatározott munkákat, majd a felek megállapodása szerint megszerzi a kitermelt ásványi nyersanyagot.
A konkrét szerződés természetesen ennél lényegesen összetettebb lehet.
A lényeg azonban az, hogy nem egy bánya egyszerű használatba adása történik.
Éppen ezért félrevezető lehet a szerződés egészét bérleti jogviszonyként kezelni.
Nem mindegy, hogyan történik az elszámolás
A konstrukció egyik legérzékenyebb része az ellenérték meghatározása.
A gyakorlatban az elszámolás sokszor a kitermelt vagy elszállított ásványi nyersanyag mennyiségéhez kapcsolódik, például forint/tonna vagy forint/m³ alapon.
Ez azonban önmagában még nem mondja meg, hogy az adott összeg pontosan milyen jogcímen jár.
Más gazdasági és jogi tartalma van ugyanis
- a vállalkozói díjnak,
- az ásványi nyersanyag vételárának,
- egy esetleges területhasználati díjnak,
- valamint a felek között elszámolandó egyéb költségeknek.
Ha ezek a szerződésben összemosódnak, abból később nemcsak polgári jogi, hanem számviteli és adózási problémák is keletkezhetnek.
A szerződésnek ezért világosan tükröznie kell a felek közötti tényleges gazdasági folyamatot.
Ki felel az előírt kitermelési mennyiség teljesítéséért?
A bányászati tevékenység folytatása nemcsak jogosultságot jelent, hanem a bányavállalkozót számos kötelezettség is terheli. Ezek közé tartozhat a jogszabályokból, a műszaki üzemi tervből, illetve az egyes hatósági döntésekből következő, meghatározott mértékű kitermelés teljesítése is.
Ez különösen fontos kérdéssé válik akkor, amikor a kitermelést ténylegesen nem a bányavállalkozó, hanem a vele szerződéses jogviszonyban álló másik vállalkozás végzi.
A hatóság szempontjából ugyanis elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy az adott kötelezettségnek ki a címzettje. Ugyanis önmagában az, hogy a szerződés alapján a kitermelési munkákat a bányavállalkozó közreműködő útján végzi, még nem eredményezi a hatósági vagy jogszabályi kötelezettség átszállását a közreműködőre.
A felek egymás közötti szerződésében ugyanakkor rendezni kell, hogy a tényleges kitermelést végző vállalkozás milyen mennyiségi és ütemezési kötelezettséget vállal annak érdekében, hogy a bányavállalkozó eleget tudjon tenni a rá vonatkozó bányajogi és hatósági előírásoknak.
Nem elegendő tehát pusztán azt meghatározni, hogy a közreműködő jogosult a bányában kitermelési munkát végezni és a kitermelt ásványi nyersanyagot átvenni. A szerződésnek arra is választ kell adnia, hogy ki köteles gondoskodni például az előírt kitermelési minimum teljesítéséről, milyen ütemezés szerint kell a kitermelést végezni, és milyen szerződéses következménye van annak, ha a vállalt mennyiség nem teljesül.
Ebből a szempontból is lényeges különbség van a bánya egyszerű „bérbeadása” és a ténylegesen létrejövő összetett szerződéses jogviszony között. Egy klasszikus bérleti szerződés logikája ugyanis önmagában nem rendezi megfelelően azt a helyzetet, amikor a bányavállalkozót a bányászati szabályozás alapján teljesítési kötelezettségek terhelik, ezek gyakorlati teljesítése azonban egy másik vállalkozás tevékenységétől függ.
A megfelelő szerződéses konstrukciónak ezért biztosítania kell, hogy a bányavállalkozó hatósági kötelezettségei és a kitermelést ténylegesen végző vállalkozás polgári jogi kötelezettségei egymáshoz igazodjanak.
A szerződés elnevezése helyett annak tartalma számít
Önmagában természetesen nem tesz egy szerződést érvénytelenné az, hogy a felek a dokumentum fejlécében „bányabérleti szerződésnek” nevezik.
Jogvita vagy hatósági vizsgálat esetén azonban nem elsősorban a szerződés címe, hanem annak tényleges tartalma alapján kell megítélni a felek közötti jogviszonyt.
Ezért egy ilyen megállapodás elkészítésekor nem abból célszerű kiindulni, hogy miként lehet egy hagyományos bérleti szerződést a bányászati tevékenységre „ráhúzni”.
Először azt kell pontosan meghatározni, hogy gazdaságilag mit szeretnének a felek megvalósítani, majd ehhez kell kialakítani a megfelelő szerződéses struktúrát.
Mire érdemes különösen figyelni a szerződés megkötése előtt?
A „bánya bérbeadásának” nevezett konstrukció kialakításakor különösen indokolt előzetesen tisztázni:
- ki rendelkezik a bányászati jogosultsággal;
- pontosan milyen tevékenységet végezhet a közreműködő vállalkozás;
- ki és milyen feltételekkel végzi a kitermelést;
- kié és mikor lesz a kitermelt ásványi nyersanyag;
- hogyan történik a mennyiség meghatározása és dokumentálása;
- mi az ásványi nyersanyag vételára és mi a vállalkozói díj;
- ki felel az előírt kitermelési mennyiség teljesítéséért;
- hogyan oszlanak meg a bányászati, környezetvédelmi és egyéb hatósági kötelezettségek;
- milyen biztosítékok védik a feleket;
- valamint milyen feltételekkel és milyen következményekkel szüntethető meg a jogviszony.
Összegzés
A bányászati gyakorlatban elterjedt „bányabérlet” kifejezés könnyen félrevezető lehet.
A bánya működtetésének átengedése ugyanis nem feltétlenül – és sok esetben egyáltalán nem – klasszikus bérleti jogviszony.
Amennyiben az egyik vállalkozás a bányászati jogosultság jogosultja marad, egy másik vállalkozás pedig közreműködik a kitermelésben, majd megszerzi a kitermelt ásványi nyersanyagot, a felek között jellemzően vállalkozási és adásvételi elemeket egyaránt tartalmazó összetett szerződéses jogviszonyt kell megfelelően kialakítani.
A szerződés helyes minősítésének és pontos megszövegezésének különös jelentősége van, mert egy hibás konstrukció nemcsak a felek közötti későbbi elszámolási vagy teljesítési vitákhoz vezethet, hanem bányászati hatósági kérdéseket is felvethet.
